Ha megmondod ki a példaképed, megmondom, mire viszed az életben!

Közel 4 éve, hogy egyszer már megkérdeztem: ki a példaképed?

Akkor Torontóban voltam Dan Sullivan-nél. Ő volt az, aki újból rádöbbentett, milyen fontos, kit követsz az úton. Az elmúlt években rengeteg tanítványomnak mutattam meg, milyen változást hoz a célok megvalósításában az un. Alfa Vezér kép meghatározása. Akarod, hogy neked is segítsek? Olvass tovább!

Apakép

Az első példakép egy gyerek életében a szülő. Nekem is az édesapám volt. Öltönyt viselt, vasalt inget, nyakkendőt. Nagyon fontos embernek nézett ki…mondjuk az is volt.

Aztán, ahogy nőttem, jött a kamaszkor, és apám már egyáltalán nem tűnt annyira menőnek.

A sztárok bűvöletében

A kamaszok nagy része, a korosztálya falkavezérei mellett, kinéz magának egy élsportolót, színészt, zenészt, és manapság már a youtube, meg valóságshow celebek is ott vannak. Lehet válogatni bőven. 

A szülők haja persze égnek áll. A gyerekek igyekeznek mindig azt az embert kinézni maguknak, aki a legtávolabb áll a kamaszkor szemüvegén át nézve totál lúzer szülőktől.

Még jól menő cégvezetőként is ébredhet arra az ember, hogy a kamasza az orrára csapja az ajtót, mert egyszerűen vállalhatatlan.

Ez egy ilyen kor.

Meg kell próbálni türelemmel kivárni a végét, és lehetőleg önazonosan viselkedni. Ez utóbbi majd a gyerekek felnőtt korában meghálálja magát.

Kell-e egy felnőttnek példakép?

Bevallom férfiasan, nem tudnék egyet sem megnevezni azokból a példaképekből, akiket fiatal felnőttként követtem. Ami biztos, hogy nem vittek túl jó irányba.

A 20-as éveiben amúgy is könnyen elszalad a szekér az emberrel, pláne azzal, aki az én időmben volt 20 éves. Akkor nem tudtam, hogy ezzel a mentalitással – akár sok mai celeb – csak egy légvárat töltögetek, méghozzá jó kis robbanó gázzal.

A sztorit már ismered. Még nem voltam 40-en mikor az egész berobbant, és ültem a földön nézve az életem cafatait.

 Találd meg a Nagy Őt!

Aztán ugye jött Bob Proctor, és rájöttem, hogy érdemes mélyebbre ásni, amikor az ember példaképet keres. Nem elég a felszínt kapargatni, és csak a bevételi adatok alapján ítélni.  Ja, és nem ciki 30, 40, 50 évesen kvázi rajongani olyan emberekért, akik szebbet, jobbat, többet tettek le az asztalra, mint én.

Oly annyira nem, hogy szinte sportot űztem abból, hogy olyan emberekkel találkozhassak és beszélgethessek, akikre valamiért felnéztem.

Ez a módszer pedig 100%-ig bevált.

Mert hát ki tudja a legjobban az utat, oda, ahova tartasz? Aki már megérkezett. Akkor pedig miért ne kérnél tőle tanácsot?

Szokásommá vált, hogy a coaching programokra meghívjak olyan példaképeket, akik valamiben kiemelkedőt nyújtottak. Bajnok sportolókat, edzőket, milliárdos üzletembereket.

Most például az Önjáró Vállalkozás Edzőtáborban Kovács Attila, a Horizon Development ügyvezető partnere volt a vendégünk. Ő az ország egyik legismertebb ingatlanpiaci szakembere, aki előkelő helyen szerepel a magyar vállalkozók TOP 100-as listáján.

Nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, és szinte mindig ezt tapasztalom.

A valódi példaképek örömmel osztják meg a tapasztalataikat azokkal, akik még csak tartanak oda, ahova ők már megérkeztek.

Néha elérhetetlennek tűnnek, de többnyire csak mi vagyunk az akadálya annak, hogy szóba elegyedhessünk velük.

Na de, térjünk vissza a videóban elmondott játékomra!

Írd meg nekem ide kommentben:

Ki a Te példaképed?

Nem, itt most nem arra megy ki a játék, hogy 162-szer lássam viszont a saját nevem. Írj bárkit, akire felnézel, aki inspirál, szakmailag vagy mint vállalkozásvezető.

Írd meg, és a jövő heti videóban, ahol én is elmondom ki ma, 2019-ben az a 3 ember, akire igazán felnézek, megmondom, mire számíts Te a te példaképeid alapján!

Tehát, induljon a játék!

Mondd meg ki a Te példaképed, és megmondom, mire viszed a jövőben!   

Ha pedig már a jövő héten el akarod kezdeni a példaképeid válaszainak begyűjtését, ajánlok néhány könyvet, amivel elkezdheted:

  1. Donald J. Trump: Gondolkodj nagyban
  2. Verne Harnish Rockefeller üzleti gondolkodása
  3. Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj
  4. Bob Proctor: Nem a pénz boldogít
  5. Dan Sullivan: Akard amit akarsz
  6. Earl Nightingale: A legnagyobb felfedezés

Megosztás

About the Author

​​​2017-ben azt a célt tűztem ki, hogy 2020-ig 100.000 magyar vállalkozóval osztom meg azt a gyakorlatban is kipróbált tudást, amit közel 100 000 dollár befektetésével szereztem meg a világ vezető üzleti és marketing tanácsadóitól.

  • Rácz Gabriella szerint:

    A jelenlegi példaképeim; Neal Donald Walsch, mint spirituális tanító, Gál Beáta, mint üzletasszony, Solya Bea, mint az elegancia, nőiesség, életstílus és a PJA csapat, mint a marketing, team munka, kommunikáció és a kapcsolatok”fenegyerekei” a példaképeim.

  • Hellner Norbert szerint:

    1. példakép: Darya Domracheva, sílövő. Több, több! alkalommal megcsinálta világversenyen, h elsőként érkezett a lövészethez, igy társait nem látva kezdte meg a sorozatát. Sajnos állva lőtt a fekve löveszetnél. Ez 5 lövő hibát, cca. jó egy percet, és végül talán 10-15 pozíció visszaesést jelentett.
    De Domracheva nevetett az egészen! Értitek?
    Őszintén nevetett.
    Hát srácok, szerintem így kell hibázni!
    2.példakép: Imre bácsi
    Arról mutatott példát nekem, h milyen egy sikeres férfi az üzleti világban úgy, hogy erős a belső értékrendje, etikus és kitart az elvei mellett.

    3.példakép: a szüleim
    Az élet ill. egymás szeretetére-elfogadására, a család értékére és a milyen egy igazi társ a párkapcsolatban c. leckékre elő példák a számomra.

  • Attila Napelem szerint:

    Herakleitosz a tisztánlátó bölcsességéért / Richard Bach a gondolat és tett szabadságáért / Kovács Attila – Őt a PJA edzőtáborban ismerhettem meg – Először éreztem úgy, hogy a szó minden értelmében újra van Magyarországon Nemesség! Neki köszönhetem, hogy átérezhettem milyen az “alfa vezér” attitüd, és hogy lehetséges egyszerre erősnek, határozottnak, céltudatosnak lenni, miközben nyugodt, békés és harmonikus vagy!

  • Csúcs Mária szerint:

    1.Szedlacsik Miklós mester coach: Az élet összes területére megoldási módszert tanít, ad át, gyakorlási lehetőséggel.
    2. Pitti Katalin opera énekes. Ahogyan él, tanít, cselekszik.
    3. Robert Kiyosaki. A pénz áramlás tanítása.

  • Káro szerint:

    Robert T. Kiyosaki, Pati Nagy Attila

  • Ildiko szerint:

    Harv Ekker
    I’ve just attended the Guerilla 5 day Intensive course in Amsterdam

  • VA Szilvi szerint:

    1. Az édesapám: Mindig pozitívan állt minden eseményhez, imádták az emberek, mindenkivel jól kijött. Borzasztóan tisztelték, pedig nem volt ‘nagy ember’. A lányaihoz olyan türelme volt, amilyet én még soha nem láttam. Rengeteget tanultam tőle. (sajnos már csak múlt időben beszélhetek róla)
    2. Jászberényi Ivett: Őt PJA rendezvényeken ‘ismertem meg’. Számomra igazi példakép. Családanya, sikeres üzletasszony, és nem mellesleg nagyon csinos, elegáns. Egyszerre testesíti meg a szép és okos NŐ képet számomra.
    3. Hosszú Katinka: Mivel én is élsportoló voltam, számomra evidens, hogy ide egy sportolónak is kerülnie kell. Hiába nyert már meg mindent, a legkisebb versenyen is úgy teszi oda magát, mintha az a legelső lenne. Hihetetlen mennyi kitartás, győzni akarás. A nagy eredmények mellett pedig a szerénynek maradás mindenek előtt. Imádom őt.

    • Kedves Szilvi! Köszönöm szépen, igazán megtisztelő és megható, hogy a példaképeid között lehetek. 😊❤
      Köszönöm a Mentoromnak PJA-nak és a MC Mestereinek a támogatást, hogy ezt el tudtam érni 😊❤

  • Rózsa László szerint:

    1. Délity József , Dálity Bútor Zrt., Nemesnáduvar.
    12 évig dolgoztam nála ,e közben folyamatosan figyeltem
    a cég a fejlődését és kozben próbáltam megfejteni a
    sikerhezvezető gondolkodását .Amit elért az életében mint
    magán és üzlet ember számomra igazi példakép.
    2. Pongor Juhász Attila , remekül inspiáló és ügyesen
    használja a kérdés- válasz technikát. “Minden válasz már
    létezik, csak helyesen kell feltenni a kérdést.Tehát rossz
    válasz nincs , csak rossz kérdés. “( Dr. David R. Hawkins )
    3.Wolf Gábor ,a Marketing Commando alapítója .

  • Simon Tünde szerint:

    Az én egyik példaképem Opra Winfrey

  • Kocsis Tibor szerint:

    Az én példaképem Roger Federer.

  • Antal Zsolt szerint:

    Az én példaképem Frei Tamás. Sikeres vállalkozó, aki a nulláról épített fel egy nemzetközi franchise-t egy olyan piacon (kávépiac), ami gyakorlatilag már a megjelenése előtt is telített volt. E mellett sikeres regényíró, világlátott utazó és széles látókörrel rendelkező, gondolkodó ember. Amibe belefog, az “arannyá változik a kezei között”.

  • Schnierer Kati szerint:

    De jó ötlet, ezen még nem gondolkodtam! Akik most eszembe jutottak: Kriston Andrea, Soma Mamagesa, Ördög Nóri.

  • Arany Judit szerint:

    Az én példaképeim a szüleim, így kettesben. Ma nem lehetnék az aki vagyok, ha nem kapom meg azokat az értékeket, amitől család egy család és minden körülmények között ember tudok maradni. Hogy mi egy nő, egy anya feladata, még ha régimódi elveknek is tűnnek, de én így vagyok boldog! A férjem elé teszem az ételt ha hazajön a munkából, meghallgatom a gyerkőcömet ha gondja van és ahol tudok segítek. Sokan azt mondják szolgalelkű vagyok, de szerintem inkább csak figyelmes a környezetem iránt. Egem édesanyám így nevelt, és olyan értékeket kaptam a szüleimtől ami ma már kihalófélben van sajnos.

    Második példaképem Szajkó Szilvi barátném. Sajnos van épp elég nyűgje de le a kalappal ahogy ez a lány éli a mindennapjait. Egy igazi pittbull. Ezerrel pörög és soha nem panaszkodik! Mindig lehet rá számítani és nála őszintébb emberrel még nem találkoztam! Én már rég a sebeimet nyalogatom amikor Ő mint egy kőszikla még mindig állja a sarat. Persze neki is vannak nehéz napjai, de tisztelem becsülöm, hogy mekkora energiákat tud mozgósítani magában. Szeretlek Szilvi, örülök, hogy a barátod lehetek!

    A harmadik példaképem Nick Vujicic. Ő kéz és lábak nélkül született és motivációs előadóként járja a világot. Fantasztikus egy pali, és csodaszép családja van gyönyörű feleséggel és gyerekekkel. Amikor a videóit nézem rájövök, hogy tulajdonképpen bármire képes lehetek, csak akarnom kell! És pont le kell tojnom mit mondanak mások! De azért rendesen el szoktam akadni a megvalósításban. Hol lustaság, hol időhiány, hol egy nagy adag önbizalomhiány miatt… 🙂

    Köszönöm, hogy elmondhattam <3

  • >