Miért érdemes belevágni a tartalomfejlesztésbe?

Még 2014-ben ott voltam Jeff Walker Product Launch Formula 800 fős phoenix-i rendezvényén, ahol az egyik előadó, Don Crowther megkérdezte, hogy ki vezet blogot. Elgondolkodtam, hogy 2014-ben vajon ki vezet még blogot, miközben körülöttem többen feltették a kezüket.

Olvass tovább! ↓

Az hinnéd, hogy a rendszeresen vezetett blogok ideje lejárt már, de erősen ajánlom, hogy vedd elő újra a blogodat, mert ennek segítségével tudsz kommunikálni az ügyfeleiddel. Rendszeresen tudod őket tanítani segítségével, akár esettanulmányokkal, akár azzal, hogy elmeséled nekik a saját élményeidet, hogy mik működtek és mik nem működtek.

2010-ig egy egyszerű írásos blogot vezettem, amely főként kisvállalkozóknak toborzás-kiválasztás témában készült. Don Crowther előadása után körbenéztem az általam követett amerikai szakértők között és láttam, hogy mind videóblogot írnak. Így a marketing csapatommal 2015 tavaszán eldöntöttük, hogy heti rendszerességgel megosztunk különböző tanításokat, könyvélmények és ajánlókat, esettanulmányokat, tapasztalatokat és egyéb más élményeket.

A legfontosabb része ennek az, hogy a partnereinkkel és az ügyfeleinkkel az első pillanattól kezdve folyamatosan építjük és ápoljuk a kapcsolatot a rendszeres „személyes” érintkezéssel. Ezért gondoltam arra, hogy újra megosztom veled egy régi könyvélményemet, amely Seth Godin Törzsek c. könyvéről
szól.

Ha még nincs folyamatos tartalomgyártásod, akkor pont a fentiek miatt érdemes elkezdened, hiszen a valódi érték adása az egyik legjobb marketing eszköz, ha pedig már van, akkor kérlek írd meg nekem ide kommentbe, vagy mutasd meg Te is, mi volt az első hasznos anyagod, amit publikáltál korábban?

Megosztás

About the Author

​​​2017-ben azt a célt tűztem ki, hogy 2020-ig 100.000 magyar vállalkozóval osztom meg azt a gyakorlatban is kipróbált tudást, amit közel 100 000 dollár befektetésével szereztem meg a világ vezető üzleti és marketing tanácsadóitól.

>